2010. február 22., hétfő

2010. február 16., kedd

Horgolt zabkása


Végre elkészült. Valamikor Októberben kezdtem el. Nem jött az ötlet, hogy a két darabból horgolt nyakláncot hogy rakjam össze. Mivel elhatároztam, hogy először a félkész dolgaimat befejezem, hát ez lett belőle. Tavaszvárónak megteszi.

2010. február 15., hétfő

Kreatív blogger díj

Lujzátó kaptam ezt a díjat, amit ezúton is köszönök.
Akinek Én tovább adnám az nem más mint Timel!

2010. február 7., vasárnap

Drótos



Hétvégén tekertem egy kicsit, hogy el ne felejtsem!

2010. február 3., szerda

Seherezade füli


A korábbi Seherezade karkötőhöz készült ez a két füli. Ez utóbbit választotta a karkötő tulajdonosa.

Kianit befoglalva

Ezt a követ az ásványbörzén vettem még az év elején. Már rég elkészült a gyűrű,csak azért nem tetten fel eddig, mert szerettem volna egy medált is. El is kezdtem, sőt már majdnem be is fejeztem amikor eltörtem a tűmet. Egyetlen egy tűm volt már csak,de az meg kicsit vastagabb volt az előzőnél és sorban kitörte a gyöngyeimet. Begurultam és összevagdostam, majd a gyöngyöket elpakoltam. Nem volt kedvem újra fűzni, így árválkodik ez a gyűrű. Talán egyszer megpróbálom megint.